A Fiorival együtt az S/4 is megérkezik
Összegyűjtöttük a Fiorival kapcsolatos tapasztalatainkat, hogy ügyfeleink felkészülhessenek az elkerülhetetlen találkozásra.

Bevezetés
Szerintünk helytálló azt feltételezni, hogy minden olyan vállalkozás hallott már Fiori-ról, amely SAP megoldást használ. Még azon vállalatoknak is találkozniuk kellett Fiorival, akik még ECC rendszert használnak, akár a SAP TechEd rendezvényen vagy más, hasonló rendezvényen. De ha máshol nem is, a hibajegyek feladására használt SAP Support Launchpad miatt már biztosan ismerősnek kell lennie a Fiori által képviselt vizuális megjelenésnek.
Vannak olyan ügyfeleink, akik elkezdtek kísérletezni üzletág-specifikus Fiori alkalmazásokkal, egy-egy konkrét folyamat kapcsán. Mások az ECC megoldásukat frissítik S/4 HANA-ra, vagy éppen egy zöldmezős S/4 bevezetést terveznek. Végeredményben mindegy, hogy az ECC-S/4 közötti átmenet mely fázisában van egy vállalat, előbb vagy utóbb a Fiori része lesz az üzemeltetett SAP környezetnek. Az átmenetben rejlő különbség az, hogy ez mekkora hatást fog gyakorolni az ügyfelek mindennapjaiban.
Alapesetben azt mondhatnánk, hogy a Fiori terjedése lépésről-lépésre történik, ahogy a technológia egyre több területet meghódít, de már nem ez a helyzet. Ha egy S/4 bevezetésről van szó, a Fiori ott lesz. Elkerülhetetlenül.
Azért gyűjtöttük össze a tapasztalatainkat a cikkünkben, hogy fel tudjon készülni a találkozásra és ki tudja használni a benne rejlő lehetőségeket.
A Fiori nem új, de mindig készen áll a megújulásra
A Fiori megkerülhetetlen
Egy S/4 bevezetés esetén a Fiori nem kerülhető meg. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert az új alkalmazások és az új funkciók a Fiori megoldásokon keresztül jelennek meg, míg ezzel párhuzamosan a hagyományos SAPGUI alkalmazások fokozatosan kivezetésre kerülnek.
A tapasztalatunkat ökölszabályként összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a SAPGUI-t a jövőben kizárólag a tanácsadók eszközének kell tekinteni. A végfelhasználó a napi munkafolyamatai során normál körülmények között nem kerül kapcsolatba a SAPGUI-val, hanem a Fiori és a Fiori-szerű alkalmazásokkal dolgozik.
Ez azt jelenti, hogy a Fiori alkalmazások, a hagyományos ALV-s ABAP-riportok (egy olyan generált formában, amelyet WebGUI-nak vagy SAPGUI for HTML-nek neveznek), illetve a WebDynpro lesz a végfelhasználó és az SAP-rendszer közötti megjelenítő felület – egy webböngészőben.
Joggal merül fel a kérdés, hogy miért csak általánosságban igaz a fenti kijelentés, miért nem futhat minden egy böngészőben? Azért, mert vannak olyan SAPGUI-ban elérhető elemek, amelyek böngészővel nem kompatibilis technológiákat használnak, nem érnek el olyan erőforrásokat, amelyeket egy natív asztali alkalmazás el tud. Az SAP PPDS jó példa egy ilyen kivételre, mivel van benne egy olyan kiemelten fontos képernyő, amely egy speciális UI megoldásra épül, és így nem jeleníthető meg a SAPGUI for HTML-n keresztül.
Ha már megemlítésre került a WebGUI és érdekelnék a technikai részletek a korlátok kapcsán, akkor a következő SAP noteokban talál további információt:
- https://launchpad.support.sap.com#/notes/2283933 – WebGUI File Browser: FAQ for the new applet-free frontend service methods implementation.
- https://launchpad.support.sap.com#/notes/2868608 – 7.21: SAP GUI for HTML functionality / Limitations / Sp. Behaviour
A Fiori több mint gondolná
A hagyományos értelmezés szerint a Fiori egy felhasználói felület, amely az UI5 eszköztáron alapul, és megfelel azoknak az elveknek és iránymutatásoknak, amelyeket az SAP publikál és naprakészen tart.
Bár ez is egyfajta értelmezés, de meg kell jegyezni, hogy a frontend nem önmagában létezik, hanem össze van kapcsolva a backend rendszerrel.
Tehát ahelyett, hogy csak magát a felhasználói felületet vizsgálnánk, nézzük meg a teljes technológiai vertikumot, egy on premise (tehát nem cloudos) bevezetés esetén. Ez az, amit Önnek, mint ügyfélnek napi rendszerességgel támogatnia kell majd ahhoz, hogy a rendszer és a vállalat napi működését biztosítani tudja.
Az első, amit tisztázni kell, hogy valójában nem minden Fiori, amit a végfelhasználó Fiori-nak gondol. Ahogy feljebb említettük, lehet, hogy egy Embedded Analytics által működtetett analitikus lekérdezésről, egy ősidők követeként feltűnő WebDynpro alkalmazásról, egy legacy ALV riportról, vagy egy valódi UI5 / Fiori alkalmazásról van szó.
Eggyel tovább lépve és csak az UI5 eszköztárra összpontosítva az alkalmazásokat freestyle és Fiori elements kategóriákba lehet sorolni. Az előbbi kategóriába tartozó alkalmazások elkészítéséhez javascriptet, xml-t és más kapcsolódó webes technológiákat kell használni a fejlesztés során a kívánt megoldást eléréséhez a felhasználói felület esetén, illetve ABAP-ot, esetleg CDS view-kat a backend terén. Ha ilyen alkalmazásokat készítünk, akkor lehetőségünk van a felületek teljesen egyedi igényeknek megfelelő kialakítására.
Azonban a Pareto-elv itt is érvényes, ha a megoldások 80%-a ugyanazt az mintát követi, akkor miért kellene lefejleszteni ugyanazt az elrendezést újra és újra egy hasonló feladat esetén? Ez az ahol a Fiori Elements szerepet kap, mivel lehetővé teszi az úgynevezett metaadat annotációk használatát a layout backendben történő kialakításához, ahelyett, hogy azt képernyőnként külön kellene imperatív módon különböző html, css, javascript fájlokban lekódolni.
Ez utóbbi felállás nagy valószínűséggel CDS nézetek segítségével kerül kialakításra, esetlegesen egy-két ABAP-exit (és esetlegesen egy-két javascript-exit) felhasználásával.
Sőt, a backend felhasználhatja az SAP Fiori Programming Model-t, vagy még tovább menve, a jelenleg legkorszerűbbnek számító paradigmaként megjelölt ABAP Restful Programming Model lehetőségeit. Utóbbi a Business Objects Processing Framework (BOPF)-höz hasonló elven alapul.
A fentiekből következően az „az ABAP fejlesztő” , mint „A” fejlesztő megközelítés nem működik. A Fiori eltérő gondolkodásmódot és eszköztárat igényel, mint ami az ABAP világában megszokott. Az SAP korábban soha nem látott ütemben kezdte fejleszteni a különböző technológiákat, nem csak a támogatott üzleti folyamatok számát, amely verzióról verzióra nőtt, hanem a rendelkezésre álló technikai eszköztárat tekintve is. Ezért lesznek olyan fejlesztők, akik a frontend technológiák irányába fognak elmozdulni, mások a backend megoldásokra szakosodnak majd, és lesznek olyanok is, akik mindkettőről fognak ismeretekkel rendelkezni, de kisebb vertikális kiterjedéssel. Nem vagyunk egyformák és nem érdekli mindegyik fejlesztőt mindkét világ.
Emiatt változni fog az, hogy:
- milyen szaktudásra van szükség,
- illetve, hogy hány ember lesz képes lefedni a különböző technológiákat azért, hogy a mindennapi üzletmenet zökkenőmentes legyen.
A Fiori nem ellenség
A fent leírtak alapján úgy tűnhet, hogy az S/4 technológiai szempontból szükségtelenül bonyolult és minden jobb volt a SAPGUI-s világban. El kell ismerni, az S/4 evolúciós okokból összetettebb, mint az ECC, de meg lehet szelidíteni. A technológiát meg lehet tanulni. Nem egy ügyfelünknél tartottunk Fiori oktatást, több alkalmon keresztül, felölve fejlesztést és backend és frontend fejlesztést, és nincs kétségünk afelől, hogy képesek lesznek megoldani mindent, ami Fiorihoz kapcsolódik.
Szerintünk, ha a felkészülés az új világra időben elkezdődik, akkor nem látjuk annak okát, hogy miért lenne ez a megoldás kevésbé kezelhető, mint bármely másik, nem SAP alapú egyedi megoldás, amely különböző technológiákat használ.
Sőt mi több, a Fiori elsajátítását már akkor is el lehet kezdeni, ha egy S/4-es környezet még nem áll rendelkezésre. El lehet indulni egy-egy kiválasztott alkalmazás beaktiválásán, egy egyedi fejlesztésen keresztül, vagy akár egy felhő alapú környezet segítségével, ami nem igényel jelentős kezdeti befektetést.
Készüljünk fel rá és használjuk ki az előnyeit!
Miért ez a nagy fejhajtás a Fiori körül? Azért, mert a Fiori olyan lehetőségeket biztosít, amelyeket az ECC világában elképzelni sem lehetett third party megoldások nélkül. Szeretné a telefonját használni a megrendelések jóváhagyására? Az iPadjén akar elérni egyes riportokat? Szeretné áttekinteni, hogyan teljesítenek a beszállítói ebben a hónapban, egy képernyőn, könnyen érthető grafikus formában megjelenítve minden lényeges szempontot? Nem probléma, az S/4 ezt alapból tudja. De ha még több igény merülne fel, akkor lehetőség van további egyedi fejlesztésekre is, legyen szó csak egy riportról, vagy egy teljes alkalmazásról, amely egy speciális folyamatot fed le.
Amit felkészülésként megtehet:
- ismerje meg a Fiori Launchpadot és annak képességeit, beleértve a jogosultsági koncepciót,
- biztosíthatja, hogy mire eljön az idő, az új backend technológiai tudás rendelkezésre álljon, ehhez foglalkozni kell az új ABAP szintaxissal, az objektum orientált ABAP megértésével, CDS nézetekkel, az ABAP Restful Programming Modellel (RAP), illetve felhős környezetben a Cloud Application Programming Modellel (CAP), valamint az új fejlesztőeszközzel, az Eclipse-szel,
- ahhoz, hogy mindez frontend oldalon is meglegyen, a következő témákat ajánlott tanulmányozni: Fiori Design Guidelines, UI5 toolkit, UI5 tooling,
- ezzel egyben ismert lesz az is, hogy egy frontend fejlesztés miben tér el egy ABAP fejlesztéstől (design thinking, képernyőtervek),
- érdemes kihasználni az openSAP tanfolyamokat,
- célszerű böngészni a Fiori Alkalmazáskönyvtárat (Fiori Apps Reference Library),
- bevezethet proof-of-concept jelleggel egy, a meglévő környezetéhez elérhető alkalmazást, lásd Fiori Alkalmazáskönyvtár
- fejleszthet egy Fiori alkalmazást, hogy valódi betekintést nyerjen a lehetőségek tárházába, és megismerje a fejlesztés csínját-bínját.
Megjegyeznénk, hogy a fentiek többsége nem csak a fejlesztők, hanem a tanácsadók számára is hasznos lehet. Nekik is meg kell tanulniuk, hogyan lehet és hogyan érdemes a Fiori alkalmazások specifikációját elkészíteni, illetve, hogy milyen lehetőségek rejlenek a technológiában.
A fenti tanulási folyamat időbe telhet, ezért a legjobb, ha mihamarabb elkezdjük azt, még akkor is ha nem tervezünk jövőre S/4 bevezetést.
Nagy hatalommal nagy felelősség is jár, ez a Fiori esetében is igaz.
Összehasonlítva azzal, hogy egy ECC rendszerben mi érhető el a sebesség, az üzleti megoldások, illetve a felhasználói élmény tekintetében, a régi és az új világ nem említhető egy lapon. De annak érdekében, hogy ki tudjuk használni a lehetőségeket, a legjobb felkészülni az átállásra. Ha felkészülünk, akkor nem érhet minket baj és élvezhetjük az elmúlt évek technológiai fejlődésének vívmányait.
A Fiorival együtt az S/4 is megérkezik, az Ön cége felkészült a változásra?
Szerző: Szebenyi Bálint
SAP UI5 és SAP Fiori szolgáltatások

Tekintse meg további bejegyzéseinket!
SAP RISE konferencia 2023
Beszámoló cégünk a Digitális Transzformációs napok eseménysorozat SAP RISE 2023 konferencia első napján tartott előadásáról.
Onespire és Mindspire közös síelés 2023 – Ausztria
A hagyományokat folytatva idén a Onespire és a Mindspire közös síelést szervezett Kreischbergbe.
Onespire All-Staff Meeting 2023
A hagyományosan megrendezésre kerülő évindító Onespire eseménynek idén a Larus Étterem és Rendezvényközpont adott otthont.