ONESPIRE 2023 csapattal az Ultrabalatonon
Képes beszámolónk az eseményről

2023 május 5-7. között rendezték meg a XVII. NN Ultrabalatont, Közép-Európa leghosszabb és legnépszerűbb futóversenyét, ahol cégünk a ONESPIRE 2023 csapattal képviseltette magát.
A 211 kilométeres távot egyéniben, váltóban, futva, vagy bringával teljesíthették a résztvevők. A szervezők közleménye szerint az esemény történetében korábban soha ennyien nem álltak rajthoz, az összes kategóriát – egyéni, páros, kis- és nagycsapatos váltók – beleszámítva, 22 ezren húztak futócipőt a hétvége során. A tókerülő futóverseny nemcsak valódi sportkaland volt, hanem közösségi élmény is, amely összehozta a futás szerelmeseit és azok segítőit egy remek hangulatú hétvégére.
A verseny központja Balatonfüreden volt, ahonnan pénteken reggel indultak el az egyéni ultrafutók, nekik 31 óra állt rendelkezésükre a teljesítésre. A nagyobb létszámú csapatok – köztük a mi váltónk is – szombaton rajtoltak el, ekkor már „csak” 27 óra állt rendelkezésre a célba érésre. A verseny iránya nyugat felé haladt, és a futókat a biztonságos kerékpárútra terelték az északi parton. A váltó- és frissítőpontokon támogatók és szurkolók várták a versenyzőket éjjel és nappal is. Zene, dobpergés és hajrá-hajrá kiáltások biztosították a jó hangulatot.
A versenyen több mint 400.000 kilométert tettek meg a futók és bringások, ami több mint tízszer annyi, mint az egyenlítő hossza. A leggyorsabb egyéni férfi futó új pályacsúccsal, 16 óra 27 perc alatt teljesítette az ultra hosszú távot, míg a leggyorsabb női futó 21 óra 17 perc alatt ért célba.
A Onespire második alkalommal képviselte magát céges csapattal a rendezvényen. A 10-13 fős teamek kategóriájában indultunk el 11 futóval, 9 bringás- és 3 autós- kísérővel. A tisztes 835. helyezést értük el, a tervezett tempónkhoz képest gyorsabban, 21 óra 24 perces köridővel.
Szállásunk, a balatonfüredi Annabella Hotel Danubius egyben a csapat központja is volt a verseny idején. Innen indultak autóink, akik a váltópontokhoz vitték az épp következő futónkat, biciklis kísérőt és hozták haza a szállásra a távukat teljesítőket. Mivel sokan voltunk a csapatban és a verseny idején mindig máshol tartózkodtunk, kellett egy közös kommunikációs és helymeghatározási platform. Ehhez a Messenger csoportos chat funkciója remekül bevált, míg a helymegosztó funkció segítségével telefonon, térképen tudtuk követni ki merre fut, biciklizik éppen. Az előrehaladást a verseny hivatalos applikációjában követtük, amíg az le nem fagyott.
Abban viszont segített bennünket az alkalmazás, hogy követni tudjuk a tervünkhüz, a megadott tempónkhoz képest gyorsabban vagy lassabban halad-e a csapat. Igazából így önmagunkkal voltunk versenyben és persze mi nyertünk.
A verseny másnapján, vasárnap kora délután az utolsó futónk is beérkezett Balatonfüredre az Annagora Aquapark Strandra és kezdetét vehette a fieszta. A csapatunk erősségét mutatja, hogy Klung Márk kollega személyében egy teljes Balatonkört biciklivel teljesítőt is ünnepelhettünk a végén. Kevés számú autós kísérőink egész éjjel úton voltak és nagyon elfáradtak, de hatalmas segítséget jelentettek a logisztikában.
A részvételhez elengedhetetlen szervezés számos feladatot és nem várt helyzetek kreatív megoldását követelte, de ebben sem volt hiba. A csapat végig egymásra és a feladatra maximálisan figyelve hajtott a cél felé. Voltak izgalmak, amikor egyik-másik futónk éjjel eltévedt a sötétben, vagy a váltópontnál kicsit keresni kellett egymást, de ezek mind-mind csak izgalmasabbá, élvezetesebbé tették a versenyt. A legnehezebb feladatban, a futó-biciklis-autós triók összeállításában és futószakaszokhoz való hozzárendelésében nagy segítség volt Excel táblázatkezelésben is jártas kollegáink csapatmunkája. Volt közöttünk remek diszpécser, aki akár éjjel is irányította az embereket és ébresztette telefonon az éjjel indulókat.
A verseny után megbeszéltük, hogy jövőre – mert szeretnénk akkor is indulni – már legalább két „diszpécsert” fogunk foglalkoztatni, hogy legyen váltás ebben is. Minden akadályt szerencsésen legyőztünk és hatalmas sikerként éltük meg egyéni és csapat szinten is a célba érkezést.
Zárásképpen a verseny után, aki tehette még Balatonfüreden maradt, ahol beültünk a Halászkert vendéglőbe közösen megvacsorázni. Szeretnénk megköszönni a Onespire Zrt. vezetőségének a részvételünk támogatását, valamint minden csapattagnak és támogatónak a nagyszerű teljesítményhez való hozzájárulását.
Most pihenünk egy picit, de ősszel újra nevezhetünk a 2024-es Ultrabalatonra. Reméljük kedvet kaptatok a részvételre és csatlakoztok majd a céges csapatba minél többen!
Tekintse meg képeinket!
ONESPIRE 2023 csapattal az Ultrabalatonon
Onespire Zrt.

Tekintse meg további bejegyzéseinket!
Hogyan vezessük be az SAP Analytics Cloud megoldást?
Cikkünkben bemutatjuk az SAP Analytics Cloud implementáció legfontosabb kérdéseit.
Beszámoló cégünk 2022 évi karácsonyi támogatásairól
Tavaly karácsonykor is úgy döntöttünk, hogy olyan egyesületeket patronálunk, amelyek nemes célokért küzdenek.
SAP RISE konferencia 2023
Beszámoló cégünk a Digitális Transzformációs napok eseménysorozat SAP RISE 2023 konferencia első napján tartott előadásáról.