Onespire All-Staff Meeting 2023

Képes beszámolónk az eseményről

A hagyományosan megrendezésre kerülő évindító Onespire All-Staff eseménynek idén a Larus Étterem és Rendezvényközpont adott otthont a Gesztenyéskert szomszédságában. Az All-Staff eseményen a tavalyi év eredményeinek összefoglalóját és a 2023-as év célkitűzéseinek ismertetését követően sor került a Onespire kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkatársainak díjazására is, akik megérdemelten kapták meg az elismeréseket. A címek odaítéléséről Pásztor Csabával beszélgettünk, aki elmondta, a díjak célja, hogy azokat a kollégákat tudják kiemelni, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak vagy különösen fontos szerepet játszottak az elmúlt évben.

Kérlek mesélj nekünk Csaba arról, hogyan történik a díjazottak kiválasztása? Miért tartjátok fontosnak ezeket a díjakat?
„Ezeket a díjakat minden évben kiosztjuk kollégáink közt és azért tartjuk fontosnak mert szeretnénk kiemelni azokat, akik igazán sokat tettek le az asztalra, kiemelkedő teljesítmény nyújtottak és olyan tevékenységet végeztek, ami példaértékű lehet mások számára is. Hagyományunkkal és az elismeréssel szeretnénk mindenkit motiválni.”

Mennyire nehéz egy ilyen díjat vagy ennyi díjat kitalálni és odaítélni?
„A kiválasztást mindig egy komoly egyeztetéssorozat előzi meg. Szakmai vezetőink, projektvezetőink, account menedzsereink és a menedzsment javaslatai alapján azonosítjuk a nyerteseket. A kiválasztás a díjkiosztót megelőző hetekben zajlik, számos megbeszélésen előkerül és próbáljuk a lehető legobjektívebb döntést meghozni. Számba vesszük az elmúlt év projektjeit, teljesítményeit és végül döntünk. Nem árulok el nagy titkot, általában az a legnehezebb a döntésben, hogy egy-egy kategóriában több kiemelkedő teljesítmény közül kell egy mellett dönteni.”

A díjazottak listája széleskörű, és magában foglalja a legjobb szakembereket, az ügyfélkezelésben élenjáró munkatársakat, a csapatmunkában kiemelkedőket, a legjobb belső projektekért felelős kollégákat és még sok más kategóriát. Az egyes kategóriák kiválasztása idén sem volt könnyű feladat. A kategóriák általában évről évre változatlanok, de időnként új kategóriák is bekerülnek a listára.

A 2022. év díjazottjai:

  • Apródi Ádám Kiemelkedő szakmai tevékenység
  • Korondi Zsolt Kiemelkedő szakmai tevékenység
  • Oláh Barna Kiemelkedő szakmai tevékenység
  • Szabó Attila Kiemelkedő szakmai tevékenység
  • Nagy László Kiemelkedő ügyfélkezelésért
  • Balázs Gábor Fejlesztési területen végzett 20+ év tevékenységéért
  • Szabó Tünde A HR területen végzett 20+ év magas szintű támogató munkájáért
  • Takács Máté Szolgáltatásfejlesztésben végzett kiemelkedő tevékenységért
  • Vilim Tamás Az év legnépszerűbb publikációja
  • Audi – LAW Kiemelkedő csapatteljesítményért
  • WizzAir – Automation CoE projekt Kiemelkedő csapatteljesítményért
  • FGSZ – Kontrolling tervezés projektje Kiemelkedő csapatteljesítményért
  • Bicikli projekt Az év legjobb belső projektje
  • Sárközi Dominik Az év fiatal felfedezettje
  • Suba Botond Az év juniorja
  • Jordán Sándor Az év tanácsadója
  • Boxy Az év projektje

Az este szakmai része után egy ízletes és hangulatos vacsora várt ránk, valamint egy könnyed, a 90-es évek zenéit felvonultató party zárta az eseményt. Az All Staff évindító rendezvény egy olyan esemény, amely az egész cég számára fontos, mivel lehetőséget ad arra, hogy minél többen összejöjjünk, találkozzunk, jókat beszélgessünk, megünnepeljük az elért eredményeket, és megerősítsük a közösségi érzést, az összetartozást. Az All Staff eseményen résztvevő kollégák nagy létszáma bizonyítja, hogy nagy az érdeklődés az eredményeink és terveink iránt. Biztosan állíthatjuk, hogy a Onespire nem csak egy munkahely, hanem egy olyan közösség, amelyben az egyéni értékek számítanak, és ahol a munkatársak teljesítményére büszkék vagyunk.

 

Tekintse meg galériánkat!

Onespire All-staff Meeting 2023

Onespire Zrt.

Onespire logó kicsi

Tekintse meg további bejegyzéseinket ebben a kategóriában!

Tekintse meg legfrissebb híreinket!

Onespire főzőverseny 2024

Hagyományos ízek és kreatív csapatok versenye: Felejthetetlen csapatépítő nap a Onespire-nél!

Onespire Gyermeknap 2024

Múlt vasárnap a Nemzetközi Gyermeknapon kicsit átalakult a Onespire Iroda.

Onespire Ultrabalaton 2024

Beszámoló az idei Ultrabalaton fantasztikus élményeiről és eredményeiről a Onespire csapattól.

Budapesti Gazdasági Egyetem szakest 2024

A hallgatók vállalatok előadásait hallgathatták meg, valamint érdeklődhettek a pályakezdési lehetőségekről.

Az SAP S/4HANA FSCM Credit Management és az SAP ECC SD alapú hitelkezelés összehasonlítása

Bemutatjuk a kétféle megoldást, illetve új típusú SAP S/4 HANA termék által okozott változásokat.

SAP Partner Kick-off 2024

Halmos Endre, cégünk igazgatósági tagja részt vett az SAP által szervezett zágrábi eseményen.

Junior Gokart Program 2024

Egy izgalmas gokartozáson vettek részt munkatársaink, ahol többkörös versenyben mérették meg magukat.

SAP konferencia 2024 február

Egyedülálló találkozót szerveztünk a múlt héten az SAP S/4HANA és a kapcsolódó forradalmi megoldások bemutatására.

Évindító All-Staff Meeting & Díjátadó 2024

Idén is a Larus Étterem és Rendezvényközpont adott otthont a szokásos eseményünknek.

A Onespire Zrt. 2023 év végi támogatási tevékenységei

Év végi akciónk keretében három nonprofit közhasznú szervezet működését támogattuk.

SAP CDS Views: Az SAP HANA elsődleges adatszolgáltatási technológiája

Bejegyzésünkben áttekintjük az SAP HANA adta riportlehetőségeket, illetve az általuk kínált lehetőségeket

Onespire Karácsonyi Party 2023

A Onespire csapata idén sem felejtette el a karácsonyi ünneplést, melynek ezúttal a Symbol adott teret.

Kérdése van szolgáltatásainkkal kapcsolatban?

Vegye fel a kapcsolatot a Onespire szakértőivel!

Kövesse közösségi média oldalainkat!