Onespire Gyermeknap 2024

Pontvadászat nyereményekért

Múlt vasárnap a Nemzetközi Gyermeknapon kicsit átalakult a Onespire Iroda.

Az eseményre érkező vendégek már az előtérben finom szörpöket, pattogatott kukoricát, vattacukrot és perecet kóstolhattak.

Az irodába belépve változatos kézműves foglalkozások, mesesarok, baba-mama szoba, gyerekdiszkó és karaoke várták a kicsiket. A nagytárgyalónk igazi cserkésztáborrá alakult, ahol a gyerekek kipróbálhatták magunkat célba dobásban és lövésben is. A konyhában kulcstartókat készíthettek, a 2-es tárgyalóban pedig bögrét festhettek a gyerekek. A tetőteraszon szabadtéri ügyességi játékok, gólyalábon járás, konzervdobálás, hordólovaglás és mini egérvadászat várta a lelkes résztvevőket. A kertész szakkörben pedig az érdeklődők virágokat és egyéb növénymagokat ültethettek cserépbe, amiket fel is tudtak díszíteni.

A sok-sok feladat teljesítéséért a gyerekek egy pontgyűjtő kártyára pecséteket szerezhettek. Végül, ha minden feladatot teljesítettek, választhattak is maguknak a sok-sok ajándék közül.

Természetesen a finom ebéd sem maradhatott el, amit nagy szerencsénkre a jó időre való tekintettel szintén a tetőteraszon fogyaszthattunk el.

Fantasztikus volt látni a sok-sok nevető, boldog arcot, a gyerekek és szülők közös lelkesedését. Legnagyobb örömünkre rekordszámú, 121 vendégünk volt a rendezvényen.

Találkozzunk jövőre is a Onespire Gyermeknapon!

Onespire gyermeknap 2024

Onespire Gyermeknap 2024

Onespire Zrt.

Onespire logó kicsi

Tekintse meg további bejegyzéseinket ebben a kategóriában!

Tekintse meg legfrissebb híreinket!

Onespire Ultrabalaton 2024

Beszámoló az idei Ultrabalaton fantasztikus élményeiről és eredményeiről a Onespire csapattól.

Budapesti Gazdasági Egyetem szakest 2024

A hallgatók vállalatok előadásait hallgathatták meg, valamint érdeklődhettek a pályakezdési lehetőségekről.

Az SAP S/4HANA FSCM Credit Management és az SAP ECC SD alapú hitelkezelés összehasonlítása

Bemutatjuk a kétféle megoldást, illetve új típusú SAP S/4 HANA termék által okozott változásokat.

SAP Partner Kick-off 2024

Halmos Endre, cégünk igazgatósági tagja részt vett az SAP által szervezett zágrábi eseményen.

Junior Gokart Program 2024

Egy izgalmas gokartozáson vettek részt munkatársaink, ahol többkörös versenyben mérették meg magukat.

SAP konferencia 2024 február

Egyedülálló találkozót szerveztünk a múlt héten az SAP S/4HANA és a kapcsolódó forradalmi megoldások bemutatására.

Évindító All-Staff Meeting & Díjátadó 2024

Idén is a Larus Étterem és Rendezvényközpont adott otthont a szokásos eseményünknek.

A Onespire Zrt. 2023 év végi támogatási tevékenységei

Év végi akciónk keretében három nonprofit közhasznú szervezet működését támogattuk.

SAP CDS Views: Az SAP HANA elsődleges adatszolgáltatási technológiája

Bejegyzésünkben áttekintjük az SAP HANA adta riportlehetőségeket, illetve az általuk kínált lehetőségeket

Onespire Karácsonyi Party 2023

A Onespire csapata idén sem felejtette el a karácsonyi ünneplést, melynek ezúttal a Symbol adott teret.

Mikulás Party 2023

A vidám találkozás vasárnap bontakozott ki a varázslatos Budai Fonó Zeneházban.

Az SAP Business Technology Platform (BTP) áttekintése

Cikkünkben felvázoljuk az SAP BTP megoldás adatbázis- és adatkezelési lehetőségeit, valamint bemutatjuk, hogyan támogatják a megalapozott döntések meghozatalát.

Kérdése van szolgáltatásainkkal kapcsolatban?

Vegye fel a kapcsolatot a Onespire szakértőivel!

Kövesse közösségi média oldalainkat!